Szia Princess! (bocsi, hogy a dollárjeleket inkább elhagyom)
Igen, olvastuk a beírást, és válaszoltunk is rá. Kissé elhamarkodottnak, és igazságtalannak érzem a beírásod, szerintem a Szerkesztők nem hordják fent az orrukat, nem is lenne idejük rá, tekintve, hogy jelenleg 3 aktív szerkesztőnk van -tudtommal- Ms. Tifa, Kentaur, valamint jómagam. Barby jelenleg beteg, életmentő műtéteken esik át, Valhallának elváltak a szülei, és ő még diák, Ayumidragon, Pega, és Móókás is tanulnak, így ők jelenleg nem jönnek a klubra szerkeszteni, így őket most hagyjuk ebből ki, és koncentráljunk arra a három emberre, aki itt van, illetve, arra a "negyvenakárhány" Tagra, aki itt van regisztrálva a Klubon.
Tudod, el kell mondjam neked, hogy én büszke vagyok a Klubra, ahogy a Szerkesztőtársaimra is. Ms. Tifa egy postát vezet, és emellett megrendelésre dolgozik, Kentaur a családi vállalkozásukban autókra készít látványterveket, és emellett kerámiákat készít. Jómagam egy Banknál vagyok 10 órában, non-stop ügyféltárgyalások közepette, és nekem is van még három oldalam ezen kívül.( rajzolni, az már rég luxus!)
Ezt feltétlen tudnod kell, mielőtt követ vetsz ránk, hiszen nekünk nem arról szól a délután, hogy leülünk, és azt kell eldöntenünk, hogy beteszük valami anime dvd-t és azt bambuljuk órák hosszat, vagy esetleg leülünk rajzolni...Istenemre mondom, bárcsak megtehetném!!!! Irigyellek is emiatt.(hiszen neked van időd Vendégkönyvekbe írni ) Mindazonáltal, azt is el kell mondjam, hogy mindannyiunkban él a szellem, mely szerint INGYEN, és minden támogatástól mentesen (vagyis fizetés nélkül, és egyéb támogatások nélkül pl: internet díjának megtérítése) dolgozunk itt. Mindenkiért, a Tagokért, és bármily hihetetlen Érted is, immáron 20 perce írom eme litániát, amely tagjaink rajzaitól veszi el az időt-ha szabad ennyit megjegyeznem) Vagyis létrehoztunk egy oldalt, ahol ingyen lehetőséget kínálunk a kezdő rajzolóknak, hogy legyen egy tárhelyük, és Online, a nap 24 órájában elérhető galériájuk, valamint Tifa ingyen és bérmentve-levélben, hisz úgy diszkétebb- tanácsot is ad a népnek, ezen felül olyan könyvekből scannelünk fel képeket amelyek 6-8 ezer forintba kerülnek, vagyis negyven akárhány embernek NEM KELL megvennie ezen kiadványokat. Szerintem ez pozitív, nem? Már arról is letettem,- ahogyan a szerkesztőtársaim is- hogy legalább egy jó szót kapunk a munkánkért, mert valamely rejtélyes véletlen folytán, nekem még egyetlen darab pozitív beírással sem sikerült premier-plánban találkoznom, pocskondiázással viszont annál inkább. De nézzünk csak körül!!!!! NINCS MAGYARORSZÁON MÉGYEGY OLYAN SZINTŰ TÁRSULÁS, AMELY EZT TUDNÁ!!!! Legalábbis nem tudunk róla. Az, hogy több Szerkink is inaktív, az a mi bajunk, ebben igazad van, csakhogy van olyan Tagunk is, akinél az is előfordult már, hogy napi kétszer küldött művet nekünk, aztán kereste, hogy mégis hol van a 3 órája elküldött rajza. Na kérem! Még a profi mammutcégek is 48 órás SLA-val (végrehajtási idővel) dolgoznak, vagyis miről beszélünk? Jogosan mehetsz reklamálni egy olyan céghez/társuláshoz, ahol pénzt kérnek tőled az ellenszolgáltatásért, legyen bármi is az. Panaszkezelésük is van, ahogy nekünk is, de az a panasz, mely szerint a "szerkesztők fennhordják az orrukat" nem állja meg a helyét.
Rossz helyen keresgélsz, és ezt most gúny nélkül írom. Ha megrendelsz egy méregdrága "action figure-t", és nem azt kapod, amit rendeltél, akkor okés ha reklamálsz, de ebben az esetben eme beírásra nem tudunk mit válaszolni, tekintve, hogy nem lehet mit. Ha neked nem megfelelő a szabályrendszer, amely alapján a Klub működik, és ezért nem akarsz visszajönni ide, ez a te döntésed, - szabad a piac, ahogy szokták mondani- valamint, a másik negyvenakárhány embernek ez így megfelel, és ennek fényében nem látjuk okát, hogy változtassunk rajta, arról nem is beszélve, hogy a klub hasábjain sehol, semmiféle ígéret nem hangzott el ( vagy lett leírva) erre vonatkozólag.
Reklamációdat elolvastuk, tudomásul vettük, és megválaszoltuk. A Szerkesztőknek joga van felemelni szavukat a tagok felé, amennyiben azt tapasztalják, hogy olyan helyzettel van probléma, amelyre a Tagokat előzetesen már figyelmeztettük. Ha a hírekben visszalapozol, láthatod, hogy már több ízben felhívtuk a figyelmet a rajzok méretezésére, sőt! A Rajzzal Kapcsolatban menüpontban részletesen le van írva, hogyan kell az adott feladatot végrehajtani. Igaz, csak két programra vonatkozólag, mert ezen kettő a legelterjedtebb, és SEMMILYEN igény arra vonatkozólag nem lett támasztva a Tagok részéről, mely szerint szeretnék látni ezt egy ismeretlen rogramra vonatkozólag.
Ezen reklamációt ezennel lezárom, és eredményképp az Amatőr Művészek Klubja nem lát semmilyen olyan okot arra vonatkozólag, mely szerint az adott Szerkesztő hibát követett volna el, és ezért meg kellene fosztanunk őt tisztségétől. Köszönjük.
Lona- szerkesztő- |